Hírek
Keresés

Dabas Televízió

A Magyar Természetvédők Szövetsége „Túl a hulladékhegyen” címmel, 3 fordulós környezeti nevelési vetélkedőt hirdet budapesti és Pest megyei iskolák, 10-14 éves diákjaiból álló, 5 fős csapatai számára. A vetélkedő 2018. január 15-től 2018. március 31-ig tart. 

A vetélkedő célja, hogy a résztvevő diákok megismerjék a hulladék megelőzés és hulladékgazdálkodás jelentőségét, a hulladék keletkezés, szelektív gyűjtés és újrahasználat összefüggéseit, felismerjék saját felelősségüket és hogy ők maguk mit tehetnek. 

A játék során a csapatokat változatos, kreatív feladatok várják: az első körben alapkérdéseket és összefüggéseket keresnek, iskolájuk, családjuk körében, ill. más érdekes hulladék témájú eseteket tanulmányoznak. A második körben az általuk feltárt kihívásokra csapatmunkában megoldásokat javasolnak, és eredményeiket egyedi módon be is mutatják az iskolának, közösségüknek, majd közösen elkezdhetik a megvalósítást. Így diákok, a vetélkedő és a vezető tanár segítségével maguk fedezik fel a téma kérdéseit, összefüggéseit, feltérképezik környezetüket és aktív részesei lesznek az általuk javasolt megoldások, változtatások megvalósításának és bemutatásának.

A vetélkedőre 10-14 éves diákokból álló 5 fős csapatok jelentkezését várjuk Budapestről és Pest megyéből (iskolánként tetszőleges számú csapattal).

Jelentkezési határidő: 2018. január 15. éjfél

A sikeres regisztráció feltétele a https://goo.gl/forms/966JOvUS05AIxgJm1 linken megadott jelentkezési lap hiánytalan kitöltése.

forrás: pestmegye.hu

 

Dabas Televízió

Hírek

Médiaajánlat

Műsoraink

Műsorújság

RTV Dabas