Határérték feletti aflatoxin tartalom miatt az Abonett Kft. visszahívta a forgalomból az Abonett gluténmentes extrudált kenyér zöldségekkel elnevezésű termékét – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A visszahívás a 100 grammos, 2023. augusztus 20-i minőségmegőrzési idejű termékekre vonatkozik:
A Nébih honlapján található ismertetés szerint az aflatoxinok már nagyon kis mennyiségben is mérgező, májkárosító, rákkeltő, a sejtek örökítő anyagát és a szervezet védekezőrendszerét károsan befolyásoló vegyületek. Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal kéri a vásárlókat, hogy a terméket ne fogyasszák el.
A tájékoztatás szerint az érintett termék az Abonett honlapján megadott címre visszaküldhető, a Spar és Auchan üzletek a fenti adatokkal azonosított termékeket a vásárlás helyén visszaveszik.
Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni.
Az általános, azaz konkrét ügyhöz nem kapcsolódó tájékoztatás az Infóvonal 1-es menüpontjában, míg az egyedi telefonos ügyintézést is lehetővé tévő szolgáltatás (korábban Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszer – ÜCC) a 2. menüpontban érhető el.
A NAV telefonos szolgáltatásai tehát mostantól egységesen a 1819-es, külföldről a +36 (1) 461 - 1819-es hívószámon működő NAV Infóvonalán érhetőek el.
A 2. menüpont használatához, vagyis a telefonos ügyintézéshez továbbra is ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) szükséges. Ezt változatlanul a TEL jelű adatlapon lehet igényelni, legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA). A szolgáltatás részleges kódú telefonos azonosítóval (RKTA) is használható, ami bármelyik kormányablakban igényelhető.
Csekk az új rendszerben már teljesen automata kiszolgálással kérhető a főmenü 3-as menüpontjában.
Életbe lépett az országos tisztifőorvos által szombat éjfélig elrendelt harmadfokú hőségriasztás. Az előrejelzés szerint a következő napokban többfelé 35 Celsius-fok feletti, helyenként akár 40 Celsius-fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek és sok helyen még hajnalban is 20 fok felett alakul a hőmérséklet.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közös közleményében arra kérte az embereket, hogy a nagy melegben fokozottan ügyeljenek a folyadékbevitelre, ezen kívül 11 és 15 óra között lehetőség szerint húzódjanak árnyékba. A szabadtéren dolgozók, a szabadtéri rendezvényeken szórakozók bő, szellőző ruházattal és naptejjel védjék bőrüket a leégés ellen.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat is több megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést. A meteorológiai szolgálat kedden azt írta: a nappali felmelegedés tovább erősödik. Az előrejelzés szerint szerda hajnalban általában 10 és 18 fok között alakul a hőmérséklet, az északi völgyekben alacsonyabb, a vízpartokon, belterületeken magasabb értékeket is mérhetnek. Napközben túlnyomóan felhőtlen idő lesz, csapadék nélkül. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között várható.
Ajánljuk a kisgyermekes családok figyelmébe az „Óvodába megyek”, valamint az „Elsős vagyok” önkormányzati támogatásokat, melyekre 2022. július 20-ig nyújthatják be kérelmeiket az Ócsai Polgármesteri Hivatalban!
A csomagra jogosult az a gyermek,
- aki Ócsán működő óvodába/iksolába nyer felvételt és a kérelem benyújtását megelőzően a gyermek és legalább az egyik szülője életvitelszerűen Ócsán él és állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik,
- nem Ócsán működő óvodába/iskolába nyer felvételt, ugyanakkor a kérelem benyújtását megelőzően a gyermek és legalább az egyik szülője életvitelszerűen Ócsán él és állandó bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.
Az Óvodába Megyek Csomag tartalmaz egy takarót, gumis lepedőt, emblémázott pólót, fogkefét és egy színes ceruza készletet. Az Elsős Vagyok Csomag pedig minden olyan eszközt, melyekre az iskolakezdéshez szükség van.
A formanyomtatványt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre kell visszaküldeni, vagy benyújtható személyesen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán.
Új kerékpárút valósul meg Dabason, a Szabadság úton, a lakott terület határától a város közigazgatási határáig (Dabasi-szőlők, Árpád út) VEKOP 5.3.2-15-2020-00063 azonosító számú pályázat és a Széchenyi 2020 program keretében, 333,71 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeg felhasználásával.
Ahogyan azt már korábban is tudattuk a lakossággal, Dabas Város Önkormányzata támogatást kapott a „Kerékpárút építése Dabason a Szabadság út mellett” című pályázatára. Az engedélyezési és kiviteli tervdokumentáció elkészült, a Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztálya az építési engedélyt kiadta.
A közbeszerzési eljárás lefolytatásnak eredményeképpen a kerékpárút megépítésére 2022.06.21-én Vállalkozási szerződést kötöttünk a Stravaco Építőipari Kft-vel. A beruházás 2022 júniusában megkezdődik és 2023-ban elkészül.
A tervezett kerékpárút a Szabadság úton létesül, Dabas központját, mint térségi központot kapcsolja össze a távolabb fekvő belterületekkel: az Öregországúti és Dabasi-szőlősi lakott területtel. A fejlesztésnek köszönhetően a kialakított kerékpárforgalmi létesítmény hossza: 3065 m lesz. Dabas lakott terület határától a közigazgatási határig vezet (Dabasi-szőlő, Árpád utca). Tekintettel arra, hogy a kerékpárút a közút burkolatán kívül halad, teljesen biztonságos közlekedést tesz lehetővé.
A kerékpárút hálózatunk fejlesztésével jelentősen hozzájárulunk majd a fenntartható közlekedési módok közlekedési feltételeinek javulásához a térségben. Fontos célunk a település lakosainak figyelemfelkeltése. A beruházás mellett több szemléletformálási elemet is megvalósítunk a közlekedésbiztonság javítása és a közlekedési kultúra színvonalának az emelése érdekében.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.