• hirek1.png

Alsónémedi Nagyközség Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be a Pénzügyminisztérium által kiírt „Önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésének, felújításának és korszerűsítésének támogatása gazdaságfejlesztési céllal Pest megye területén” című kiírásra.

A pályázat célja a Halászy Károly és a Rákóczi utca aszfaltburkolatának felújítása volt. Az elnyert 83.925.046 forintos támogatást az önkormányzat 62.979.319 forint önrésszel egészítette ki, így a projekt összköltsége 146.904.365 forint lett. Ebből az összegből mintegy 1.690 méter szilárd burkolatú önkormányzati belterületi út felújítása és korszerűsítése történt meg. Az útfelújításhoz kapcsolódóan megvalósult a csapadékvíz elvezetésének korszerűsítése, valamint közlekedésbiztonsági fejlesztések, illetve lombos fák ültetése is.

A projekt során forgalombiztonsági elemek is elhelyezésre kerültek. Több a jelzőtábla is kihelyezésre került, az óvoda közelében sebességcsökkentés lépett életbe. A gyalogosközlekedés javítása érdekében a járda a teljes szakaszon, többek között az óvoda előtti részen is fejlesztésre került, ezzel megteremtve a biztonságos és fenntartható közlekedés lehetőségét.