• hirek1.png

A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. A társaság az MTI-vel azt közölte, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.

A közlemény szerint az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent. A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett.

Hozzátették, hogy a távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban - például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában - is megszűnt a szolgáltatás. A távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedik, hiszen a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat - olvasható a közleményben.