• hirek1.png

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú óvodai ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című pályázati felhívásra. Az önkormányzat 64,45 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A támogatásnak köszönhetően a Hétszínvirág óvoda egy új tornaszobával bővül, így helyben, az óvodaépületén belül megtarthatóak lesznek a kötelező tornaórák és egyéb mozgással kapcsolatos tevékenységek. A korszerűsítési, javítási feladatok elvégzésével egy korszerűbb, higiénikusabb, komfortosabb óvodaépület várja a gyerekeket és az óvodai dolgozókat. A tornaszoba és az udvar is új, modern eszközökkel gazdagodik. Az új eszközök, bútorok és játékok hozzájárulnak a gyerekek fejlődéséhez, gyarapítják a különböző képességek elsajátítási módjának lehetőségeit.

Időpontfoglalás nélkül intézhetők a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyek a kormányablakokban - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn. A kormányzati portálon azt írták: több mint 4,2 millió védettségi igazolványt gyártottak le eddig, a beoltottak és koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek számára automatikusan kézbesítik az okmányokat.

Ha az igazolvány nem érkezik meg vagy a rajta szereplő adatok pontosítása szükséges, elektronikusan a magyarorszag.hu oldalon, személyesen pedig a kormányablakokban lehet bejelentést tenni, utóbbiak május 3. óta már előzetes időpontfoglalás nélkül is felkereshetők a védettségi igazolvánnyal kapcsolatosan ügyintézés céljából - tudatták.

Ha a védettségi igazolvány nem érkezik meg a jogosulthoz, elektronikus úton a www.magyarorszag.hu Egészségügy menüpontját kiválasztva tehetnek bejelentést az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok. Az okmány pótlását vagy cseréjét szintén ezen az oldalon, illetve személyesen is lehet kezdeményezni. A kormányhivatal minden esetben kivizsgálja, miért nem érkezett meg a védettségi igazolvány, akár az elektronikus bejelentést, akár a személyes ügyintézést választotta az ügyfél. A hivatal ellenőrzi, hogy elkészült-e az oltási igazolvány, hová kézbesítették, pótlás esetén intézkedik a kártya legyártásáról, de kártyát nem állítanak ki a kormányablakokban, a kézbesítés minden esetben postai úton történik - írták.

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztésének támogatása Pest megyében” című, PM_BOLCSODEFEJLESZTES_2019 kódszámú pályázati felhívásra.

Az önkormányzat a 2020. július 22-ei döntés alapján 240 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével megépítheti a település első bölcsődéjét. A támogatás intenzitása 100%.

A támogatásnak köszönhetően a település meg tudja valósítani régi vágyát, hogy megépüljön a község első bölcsődéje. A tervezett két csoportszobás, egyszintes bölcsőde maximum 28 kisgyermek elhelyezésre lesz alkalmas. Az intézmény a Kossuth Lajos utca 10. szám alatt helyezkedik majd el, közvetlenül az óvoda épülete mellett. Az új építésű épület komplex akadálymentesítése is megvalósul, egyenlő esélyt teremtve ezzel minden látogató számára. Az épület mellett a gyermekek életkori sajátosságainak megfelelő, biztonságos játszókert is kialakításra kerül.

2021. május 3-14. között kerül végrehajtásra a Black Swan 21 különleges műveleti gyakorlat, mely Ócsát is érinti.

A gyakorlatot a katonák több esetben civil öltözetben, civil gépjárművekkel, egyéni fegyverrel nappal és éjszaka folyamán hajtják végre, mely megnövekedett gépjárműforgalommal és hanghatással jár, ezért kérjük, hogy ebben az időszakban fokozottabb figyelemmel közlekedjenek a településünkön. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva igyekszik a legkisebb mértékben zavarni az állampolgárok nyugalmát.

Ütemezetten nyitnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egységei. Május 1-től eredetileg hat fürdő látogatható: a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő. Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő. Végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.

A kormány rendelete alapján csak olyanok látogathatják a fürdőket, akiknek van védettségi igazolványuk. A 18 éven aluliak kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt felügyeletével mehetnek a fürdőkbe, az életkorukat ellenőrzik, fel kell mutatniuk a diákigazolványukat. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint a medencék vizét az előírások szerint fertőtlenítik és két óránként ellenőrzik.

Fertőtlenítik továbbá a belépéshez használt proxy órákat, a forgalmasabb látogatótereket, a medence-, illetve lépcsőkorlátokat a vízbe jutást segítő eszközöket. A járványügyi helyzet miatt számos előírást (papucs használata, medencék használata előtti zuhanyzás) fokozottan ellenőriznek. Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdő területére. A pénztárak előtt és a büféknél pedig kötelező betartani a védőtávolságot. A belépés és a fürdők zárt terében való tartózkodás időtartama alatt – kivéve a medencetérben, szaunában és gőzkabinban – az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a fürdővendégek számára. Szabad téren sehol nem kell maszkot viselni.

A védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgárokra és tartózkodási engedéllyel itt élőkre nem vonatkoznak az utazási korlátozások – jelent meg egy csütörtök este kihirdetett és 23 órakor már hatályba is lépett kormányrendeletben. Szabadon átléphetik a határt magáncélból is.

Ugyanez vonatkozik azokra, akiknek olyan országtól van igazolásuk, amely a védettségi igazolások kölcsönös elfogadásáról szóló kétoldalú megállapodást kötött Magyarországgal. Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyar Közlöny ugyanezen számában rendeletben is közzétette azt, amit már néhány órával előbb bejelentett, hogy egyelőre Szerbia és Montenegró tartozik ebbe a körbe. Más országokkal is tárgyalnak.